Nézegetjük itt a leköszönő-bukott miniszterek szánalmas vergődését, és azt kell mondjuk, jóleső érzés. Bizony, nincs bennünk együttérzés egy csepp sem. Megérdemlik, amit kapnak, és remélhetőleg még kapni fognak.
https://www.facebook.com/reel/1747355619567533
Amiért itt most a billentyűzetet püföljük, azt Pintér nertárs történelmi szempontokból nyugodtan klasszikusnak nevezhető megnyilvánulása váltotta ki belőlünk. A vén üzemanyagtolvaj kellő alázattal kér vizsgálatot úgy maga, mint a Belügyminisztérium ellen, mert ő bizony azt érzi, semmiért sem kell szégyenkeznie. Mondja ezt úgy, hogy nem röhögi el magát közben (bár egy szégyenlős félmosoly azért összejön), és az ég sem szakad rá egy darabka istennel együtt. Ilyen, amikor az ember hasznosítja a tapasztalati bázisában és a tudatalattijában félig eltemetve lapuló dolgokat. Mert ez, feleim, echte és vérbő kommunista tempó a legsötétebb ötvenes évekből, amikor ugyan ez a bélféreg még csak néhány esztendős volt, de sikeresen megába szippantotta a korszellemet, később meg nagyon odafigyelt a pártgyűléseken. Vizsgálatot kérni, önkritikát gyakorolni, ártatlanságunkat hangoztatva a nyilvánosság előtt megszaggatni a pendelyt és hamut szórni a fejre… nice. Ha eddig nem volt az embernek hányingere, majd most lesz.
A legjobb dolgok egyike ebben a kormányváltásban, hogy ezek a megpenészedett, semmirevaló köztörvényesek végre eltűnnek a süllyesztőben. Emberünket illetően ebben az a szomorkás, hogy ezt nyugodtan megtehette volna évekkel ezelőtt, önként. Akkor még magával cipelhette volna az anyagiakon túl (mert hát lopott ez is emberül, markolt, amit bírt) az alaposan megtépázott becsületének (?) maradékát. De nem tette. Maradt. Foggal-körömmel kapaszkodott a rohadó rendszerbe.
Nem ismerős ez valahonnan, nyársapátiak? Nem jut az eszetekbe senki a falu vezetőségéből, aki ugyanígy, kullancsként tapad a pozícióhoz? Ó, hát persze, drága polgink „törvényesen” lett választva, elegánsan tekintsünk el most a cédulákkal irányított barna hadsereg csapatmozgásainak tárgyalásától. Meg aztán abban is elitebb Kis házi vérszívónk, hogy neki hatalmi méretéből adódóan van némi mozgástere. Ki is használja. Helyezkedik. Legalábbis próbál.
Azt csiripelik ugyanis a verebek, hogy a közelmúltban tartott körzeti jópofizásról – ahol a régi, pókhálós bútordarabok pacsiztak le az új seprűvel – igencsak vigyorogva érkezett vissza a mi Bölcs Vezérünk. Nincs itt semmi gond, mondotta, kiderült, hogy telekszomszédok vagyunk. Nem lesz itt baj, átmegyek a Tiszához, oszt’ annyi.
Ilyenkor két dolog jut az ember eszébe. Elsőként az, hogy legyen csak gond. Ne csak parlamenti szinten kapja le az új rendszer a tolvajokat a tíz körmükről. Tele van az egész ország ilyen alakokkal, köszönhetően az elmúlt dicsőséges másfél évtizednek. Tudjuk, hogy ez nagy meló, nem vagyunk türelmetlenek. De ha azt látja az állampolgár, hogy az eddig magukat függetlennek hazudó lokális potentátok ismét ezzel az urambátyám-módszerrel, gerinctelen, taknyos köpönyegforgatással maradhatnak ott, ahol vannak, és csinálhatják vidáman tovább azt, amit eddig, akkor jogosan nyílhat ki a bicska a zsebben. Olyankor pedig automatikusan vetődik fel a második gondolat, miszerint azt a bizonyos új seprűt is ki lehetne hajítani a szemétdombra, és keresni helyette egy másikat.
Igen!!! Változás kell!!