A múlt vasárnapi országgyűlési választás nem egyszerű politikai esemény volt, hanem korszakhatár. A Tisza Párt gyakorlatilag kétharmados felhatalmazást kapott, és ezzel együtt megnyílt a lehetőség……
Most szép igazán magyarnak lenni – legalábbis a hivatalos bejelentés szerint, hiszen 7 napja elindult a kampányidőszak, mely a választás napjáig tart. (Az ember eltűnődik,……
Tegnap tudniillik december elseje volt, ami röviden magyaroknak amolyan nemzeti gyásznap, románoknak pedig nemzeti ünnep, ugyanis 1918-ban ezen a napon a gyulafehérvári román nemzetgyűlés kimondta……
Jóból is megárt a sok, tartja a mondás, én pedig hosszú ideje nem nyilatkoztam meg itt, mert nem szeretem magam ismételni. Aztán mindig ugyanaz történik,…
Imádom az olyan történeteket, melyeknek happy end a vége, hiszen az mindig olyan megkönnyebbülést hozó, kellemes érzést kelt az emberben. Néha, adott helyzetben még akár…
Minden bizonnyal kevés olyan nyársapáti van, aki még nem járt az Apátiban, de azoknak, akik esetleg most költöztek ide: az Apáti amolyan vendéglátó-ipari egység, ahol…
Nehéz úgy tenni, mintha lenne mit értékelni, de azért próbáljuk meg. Azért is vártam ezzel a cikkel egy kicsit, hogy az ellenzék túltegye magát a…
Nagyon nehéz dologra vállalkozom már megint, de általában elmondható, hogy szeretek megosztó dolgokról írni, és a mai sem lesz kivétel. Bizonyára a tisztelt publikum figyelmét…
Ez már a sokadik cikk, amit elkezdek írni, abbahagyom, majd elölről kezdem az egészet újra, mert nem vagyok elégedett vele. Én ezt szimplán minőségbiztosításnak hívom,……