Meglepődve hallottam néhány hete, hogy az önkormányzati testületi ülésen az is téma volt, hogy én közszereplőnek minősülök-e. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de azóta történt pár dolog, ami beindította a fantáziámat, úgyhogy mégis cikk lett belőle.
A közszereplőségről
Őszintén szólva nem is tudtam, hogy ekkora súlya van a személyemnek. Valahol azért megnyugtató, hogy a település legégetőbb problémái – utak, közvilágítás, kóbor kutyák, kiszáradó parkok, nem működő ipari park, nulla új munkahely, eltűnő fiatalok – után jut idő arra is, hogy az én státuszomat boncolgassák. Az ember azt hinné, hogy egy testületi ülésen a település ügyei kerülnek szóba, de úgy tűnik, nálunk már ott tartunk, hogy az a kérdés, én minek számítok. Ez egyszerre hízelgő és teljesen abszurd: ha már közszereplőt faragnak belőlem, legalább szólhattak volna előre, hogy vegyek fel hozzá valami hivatalosabb arcot.
Természetesen annak minősülök, ha azt mondják – úgyhogy nyugodtan kezdjenek ki, nagyra értékelném.
Na de elég a toroczkaizmusokból – jobban szeretem az in medias res felütéseket, szóval ne fecséreljük a szót.
Idén adtam egy hosszabb interjút egy kispesti szurkolói sajtóterméknek (itt és itt), és elméletileg szerepelni fogok egy hasonló tematikájú, nyáron megjelenő filmben is. A plakátfóliázós akcióm után – amit egy Facebook-bejegyzésben vállaltam is – interjút adtam a Blikknek, ebből cikk lett, ráadásul a fényképemmel (a szerb–magyar határon, Belgrádból hazafelé). Úgy láttam több, kisebb médiumban is született hasonló cikk, a szavazókerületi válaszási bizottság pedig két ülésen is érintette az akciót.
Ezek alapján nekem erős a gyanúm, hogy közszereplő vagyok. Szöges ellentétben mondjuk azzal a családdal, akiket nevetséges, ugyanakkor rendkívül pofátlan módon beleírtak egy cikkbe pár napja, tehát mit számít itt, hogy ki közszereplő tulajdonképpen? Illetve az is érdekelne, hogy a családot hogyan próbálják majd meg kompenzálni a politikai célú karaktergyilkolászás után? (Hát normálisak maguk?)
Valahogy mindig érdekes látni, ki számít annak, és ki nem. Úgy tűnik, ez nem jogi kategória, hanem hangulat kérdése: ha valaki kényelmetlen, vagy épp valakire rá kell húzni a vizes lepedőt, hogy nekünk ne kelljen felelősséget vállalni, hirtelen közszereplő lesz, ha meg tényleg lenne dolga a nyilvánossággal, akkor egyszerűen „magánszemély”. Rugalmas rendszer – pont annyira hajlik, amennyire éppen szükséges.
Az pedig külön szép, hogy miközben egyeseket minden felhatalmazás nélkül bele lehet húzni a közélet sarába, mások gondosan ügyelnek rá, hogy még véletlenül se kelljen válaszolniuk semmire. Ez a fajta következetesség már-már művészi szint: nem az számít, mit teszel, hanem hogy kinek nem tetszik.
A választási korrektség és a közszereplőség kapcsolata
De ha már így alakult, játsszuk végig rendesen. Ha közszereplő vagyok, akkor minden következményével együtt. Lehet rólam beszélni, lehet kritizálni, belém lehet kötni – csak egy dolgot ne: ne tegyünk úgy, mintha ez kivételes állapot lenne ebben az országban. Itt ez a norma. Csak eddig nem mindig ugyanazok voltak soron. Itt legott linkelném is Földi elvtárs úr nemrég megosztott videóját:
Itt pedig Kis Miklós polgármester CTV-s interjújának részletét láthatják pár évvel ezelőttről, ahol beismeri, hogy cetliket készített az aktuális választásra:
A cédulákat pedig itt láthatják:
Köszönjük szépen a korrektséget és tisztességet!
A nagy kép
Szerintem ez a színjáték teljesen felesleges egy olyan országban, ahol a külügyminiszter az oroszoknak szivárogtat, közben egy állami titkosszolgálat próbálja összepedofilozni a Tisza Párt informatikusait, majd a lefoglalt szervereken talált adatok valahogy kiszivárognak, amit gyorsan rá is kennek az ukránokra. Akik egyébként a Tisza Párt barátai – csak időnként kiszivárogtatják az adatbázisukat. Na persze.
Amikor kb. 17 évesen kimentem Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök ellen tüntetni a ceglédi Szabadság térre, annak is csak annyi következménye lett, hogy civil ruhás NNI-s „kísérők” követtek 30 méterrel lemaradva, a kapuban igazoltattak, megpróbáltak befenyíteni (sikertelenül, mert már akkor sem féltem), majd két hét múlva anyámmal együtt be kellett mennünk az iskolába az igazgatóhoz, aki közölte: tanév végén másik iskolát kell keresnem, mert ott nem folytathatom. Mindezt az akkori – valóban szélsőséges – politikai meggyőződésem miatt, ezt mindig elismertem, viszont nem éreztem korrektnek az eljárást. Csak zárójelben jegyzem meg: egyetlen fideszest sem láttam akkoriban az MSZP ellen tüntetni, ebben is úttörő voltam, illetve akkor is az újságban végeztem (címlapon).
Egyébként nem vagyok naiv, tudtam, hogy eljön az a nap, mikor a Fideszről is kiderül, hogy politikai furkósbotként használja a titkosszolgálatokat. Szerintem ez nem pártfüggő: Magyarország a keleti „szocialista” blokk része volt, nálunk ez sajnos hagyomány, reflex, beidegződés, szóval mindenki csinálja. Remélem, egy Tisza-kormány ezt tűzzel-vassal irtani fogja, mert rendkívül negatívan hat a bioritmusomra – például most sem tudtam aludni egész éjjel.
Azt javaslom Kis Miklós polgármester úrnak, hogy legközelebb ne nagyon zárkózzanak össze Földi úrral – még a végén rájuk szakad a plafon vagy az álmennyezet. Némelyik tetőszerkezet ugyanis meglepően gyenge. Mondjuk ebben nincs semmi rendkívüli: vannak dolgok ebben az országban, amik következetesen nem bírják a terhelést – például bizonyos politikusok gerincei.
Az pedig külön pikáns, hogy közben az a szóbeszéd járja: ha a Tisza valóban kétharmaddal nyer, ahogy azt mostanában jósolgatják, akkor majd szépen lemondanak. Állítólag ez nem is az én ötletem volt, hanem maga a gittegyleti vezető mondta. Már ha ez tényleg így van, és nem csak a szokásos nyálverés megy.
Mindenesetre jó látni, hogy legalább elméletben létezik olyan forgatókönyv is, ahol a következmények szóba kerülnek. Az már más kérdés, hogy a gyakorlatban ez mennyire szokott megvalósulni errefelé.
Következmények
Ha már errefelé és következmények: érdekes módon mindig felélénkül a fantázia választások környékén. Ilyenkor hirtelen sokan kezdenek el azon gondolkodni, hogy vajon egy rossz helyre tett X-nek lehetnek-e következményei. Mintha a szavazófülke nem lenne zárt, mintha valaki valahonnan mégis tudná, ki mit csinált.
Pedig a helyzet ennél jóval unalmasabb. Egy önkormányzat – legalábbis papíron – nem sértődöttségből és nem szívességi alapon működik, hanem törvények szerint. És ha ez nem csak díszlet, akkor utólag senkit nem lehet „megtalálni” azért, hova tette az X-et. Egyszerűen nincs rá eszköz – bármennyire is szeretnék egyesek, hogy legyen.
És ha valaki mégis abban bízik, hogy majd következmények nélkül lehet bárkit megfélemlíteni, annak lehet, hogy érdemes számolnia azzal is, hogy a következő ciklusban már nem ugyanazok ülnek majd azokban a székekben, ahonnan az önkormányzatok működését ellenőrzik. Onnantól pedig a történetek nem elsimulni szoktak, hanem előkerülni.
Szóval nincs mitől félni. A szavazófülkében mindenki egyedül van.