Szüretifeszt

Túl vagyunk a szüreti fesztivál eseménysorozatán, reméljük mindenki jól érezte magát minden szinten. Mi is remekül szórakoztunk, a setét sarkokban érdekes beszédtémák merültek fel eltűnt pénzekről, pofátlan és ostoba (illetve pofátlanul ostoba) vezérekről, akik sajnos még nem tűntek el, s egyéb, egyre több embert idegesítő történésről. A közösségi médiákon megjelent, vigyorogtatóan pedáns módon összeollózott képi anyag ezt nem tükrözi, onnan az ilyen alakok gondosan ki vannak pöckölve. Nagyon helyes. Csak rontanák ennek a nagy, boldog és elégedett országnak az imázsát. A teljes eseménysorozaton nem vévén részt, csupán egy programpontot elemeznénk alaposabban, a többiről pedig dióhéjban annyit, hogy talán megérjük, hogy lesz egyszer a faluban olyan rendezvény is, ahol nem gyülevész és korrupt kormányunk pudvás seggét nyalogatják főműsoridőben, s tán polgármester is akad majdan, kit nem kell kérdőjeles egzisztenciájú bazsevátoroknak az egekig magasztalni a színpadról, mintegy kötelező jelleggel.

A rendezvény csúcspontja számunkra mindenképpen a szoboravatás volt. Könnyekig meghatódtunk, oly igen emelkedett és magasztos volt a hangulat. Végre, végre a mi kis közösségünk is feliratkozhatott azon dicső települések névsorára, akiknek már a nyakába akasztottak egy ilyen szánalmas tollcsomót. Kicsit sérelmezzük is, hogy nem sikerült neki frekventáltabb helyet találni, egészen biztosan jobban mutatna a falu bejáratánál, a 441-es elágazásában. Sőt, lehetne belőle rögtön még egy, az út másik oldalán, s a kettő között feszülő íven diadalmasan és messze ragyoghatna a mondat: Éljen a Párt! Esetleg húzódhatott volna kicsit közelebb a temetőhöz is, így emlékeztetve mindenkit arra a cca. félmillió emberre, akiket az ezt a madárkát cipelő nyilas kollégák tettek jégre nem is olyan régen. De ne legyünk igazságtalanok, csóringer szárnyas nem tehet arról, miféle ordas eszmék használják ki őt rendszeresen. Ha már itt tartunk: azok az emberek, akik hagyták a nevüket felvésni a talapzat márványtáblájára, nem tanultak történelmet? Pedig akad köztük diplomás, nem is egy, sőt, a dr. rövidítés is ott szerepel (mellékszál, de nem bírjuk ki: nemrég hallottuk valakitől, hogy a szomszédos településen azért mennek jobban a dolgok, mert az ottani polgármester neve előtt a miénkhez képest ezzel az ominózus két betűvel több szerepel. Ezt felháborodottan visszautasítjuk. A miénk előtt négy is van: órás). Gondoltak a dolgok ilyetén olvasatára? S ha nem, miért nem?

A tábla egyébiránt óvatos korrektséggel van összeállítva, eredetmonda, legenda, népdal, ezekbe nem kell belekötni. Nem értjük viszont az időintervallumot. Oké, 819-re teszik Álmos születését (tegyük hozzá, Anonymus állítja ezt a Gesta Hungarorumban, aki minimum 350 évvel később élt, de egye fene, valamiben meg kell kapaszkodni. „Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt”- írja a nagy ismeretlen, de ilyet a mai steril és erőltetetten simulékony világban már nem szabad mondani, újra kell magyarázni a dolgot. S lőn: a turul már csak őriz, nem ejt teherbe. Kár. Pedig kíváncsiak lettünk volna a dologra. Talán fel kellene keresni egy felnőtt filmeket forgató céget az ötlettel, hátha az önkormányzat tagjai erre is áldoznának némi pénzt a zsebü(n)kből. Esetleg a konkrét részvételen is gondolkodhatnának, nekünk máris lapul a tarsolyunkban egy igen parádés szereposztás), de mit keres ott aktuális esztendőnk száma? Ennyi volt? Ezerkettőszázkettő év után szegény ragadozónak annyi? Nincs tovább? Mondjuk ez nem is volna akkora baj.

Zárógondolatként pedig csak annyit, hogy az emberek magyarság- és nemzettudatát nem galambszaros közterületi objektumokkal kell mérni, tesztelni és projektálni. Az állampolgárok tökéletesen elégedettek lesznek a sorsukkal, büszkék lesznek hovatartozásukra, múltjukra, jelenükre, és dolgozni fognak jövőjükön attól a pillanattól kezdve, ahogy rendesen megfizetik a munkájukat, s nem lopják ki a szemüket napi szinten mindenféle jöttment, ócska szemétládák.

P.S.: még egyszer a diplomásokról. Felhívnám szíves figyelmüket a műveltető képző t végű igékhez való viszonyulási formájára. Drága szíveim, az ott “Állíttatta” kellene, hogy legyen. Sunnyogjatok vissza a helyetekre.