Itt a május és ezzel együtt a cserebogár szezonja. Ezért is csak le kell hajolni, mint a nyársapáti közélet témáiért, amelyek szintúgy az utcán hevernek. Mint a sokak által nem kedvelt cserebogár. Zümmög, berreg, neked repül, belekapaszkodik a hajadba. Undorodsz tőle, lesöpröd magadról, még talán el is taposod. Tennéd ezt legszívesebben azon embertársaiddal is, akik életük céljául az őt körülvevő társaik életének megkeserítését választották. Bár a “gengszterélet” téged választ, nem pedig te azt. Ugye.
Kis falunkban egy páran pedig aláállnak rendesen ennek a választásnak. No, ne gondoljunk itt a maffiára és egyéb köztörvényes bűncselekményre, habár, ha jobban megkaparjuk a történéseket, még lehet hogy azt/azokat is találunk. Van rengeteg olyan emberi tulajdonság, amit sem a BTK sem a PTK nem tart büntetendőnek, de attól még gyomorforgatóak tudnak lenni. Viszolygást kelt bennem minden olyan ember, aki egy kis hatalomhoz jutván, megfélemlíti a munkatársait érzelmi zsarolással, fenyegetéssel. Tulajdonképpen mindegy ki az, és mit csinál az illető. (Illetve a bérnyaloncai nem tartoznak nyilván ebbe a körbe…) Nem jót és jól szóltál? Nem mosolyogsz kellőképpen szélesen? Önálló véleményed és gondolataid vannak? Neki nem tetsző barátaid vannak? Jön a bünti hamar-hamar! Fenyegetőzik az állásoddal, a létbiztonságoddal kapcsolatban. Megpróbál sarokba szorítani és maga alá gyűrni. Aki ezt nem tudja elviselni, elmenekül. És miért is viselné el bárki a munkahelyén egy szakmailag inkompetens és kifejezetten rosszindulatú főnök hatalmaskodását? Mondjuk azért, mert fontosnak tartja amit csinál. De sokáig nem lehet ép lélekkel a zsarnokoskodást elviselni. Ez a típusú ember az, aki ha veszélyben érzi a pozícióját és a kis fonnyadt seggét, támad mint a sarokba szorított patkány (a hasonlat kissé sántít, mert a patkány legalább okos).
Ma Magyarországon, ha megtesznek vezetőnek bárkit is, a lojalitás a legfőbb elvárás. A szakmai tudás, rátermettség esetleg csak a pályázásnál számít, de legtöbbször akkor sem. Hiszen az esetek nagy többségében megvan a kiszemelt illető, akit mások nyakára fognak ültetni. Sokszor akkor is, ha nem tetszik annak a közösségnek, aki aztán vele próbálja együtt tolni a szekeret (mondjuk, akiről szól a cikk, az a szekéren ül és csak az ostort pattogtatja, miközben görcsösen szorongatja a szorosra fogott gyeplőt).
Miközben az összes energiája arra megy el, hogy megtörje az őt körülvevő emberek akaratát, alapvető dolgok mennek a süllyesztőbe. Feledésbe merül a szakmailag megfelelő munkavégzés, a felelős gazdálkodás követelménye, az intézmény szakmai alapdokumentumainak elkészítése és megjelenítése a megfelelő fórumokon. Csak az számít, hogy felfelé nyaljon, lefelé taposson. Az azért valahol elkeserítő és kiábrándító, hogy még mindig él és virul az a gyakorlat Magyarországon (Nyársapáton meg főleg), hogy azon kívül, milyen hosszú a nyelve a posztra ültetett illetőnek, az égegyadta világon semmi más nem számít. Nem számít, mennyire ért az elvégzendő feladathoz, nem számít, hogy rátermett-e a vezetésre. Csak az, hogy minél jobban kiszolgálja az ő felettese szintén dilettáns elképzeléseit. Aminek az a jutalma, hogy ha valamilyen égbekiáltó, ordenáré hibát vét, ne történjen semmi. Ne legyen következménye. Semmilyen. Érti a kedves olvasó? SEMMILYEN. Se egy kis ejnye-bejnye, se egy kis fejmosás, se egy kis elbocsájtás. Agyonhallgatás, terelés, minimális nyomásgyakorlás mindazokra, akik tennének valamit ez ügyben- na, az van.
Ez a viselkedés annak a közösségnek a szembe köpése, ami elviseli, hogy egy hatalmaskodó intézményvezető azt tehessen, amit éppen ő jónak lát. Bárki megkérdezése nélkül. Ez a közösség eddig hallgatott, mert úgy volt vele, hogy kezdjen mindenki tiszta lappal, és ne feszegessék a múltat. Úgy tűnik, van az a típusú személyiség, aki nem hogy meglapulna és fülét-farkát behúzva igyekezne jóvátenni azt, amit éveken keresztül elmulasztott-még ő próbál fenyegetni másokat. Ez azért nem kevéssé beteg egóra utal. Mit gondol a kedves illető, hogy ezt el fogja mindenki viselni? Megsúgom: hát nem. Vannak olyan tagjai ennek a közösségnek, akiknek nem veszi be a gyomra az ilyen kis “cuki” történeteket. Vannak olyanok, akik tovább látnak az orruknál és fel merik emelni a hangjukat, ha egetverő igazságtalanság történik a közelükben (pláne, ha velük).
Szóval, miből lesz a cserebogár? Pajorból. A pajorok pedig köztünk élnek.
