Lapozgatjuk-görgetjük az elmúlt napok eseményeinek krónikáit, és bizony férfiasan be kell vallanunk, könnyekig meg vagyunk hatva. Grandiőz büszkeség feszegeti vérmagyar és nemzethy kebelünket, ahogy szomjasan habzsoljuk a mi bölcs, előrelátó és csodaszép Vezérünk, a doktorminiszterelnökúr szavait. (Vö. „S én csüggtem ajkán… szótlanúl…”. Gyk.: Petőfi Sándor) Mennyei manna ez, testvéreim a zűrben, minden mondata tűpontos, ráadásul tűhegyes is, gyilkos és halálos tőr ellenségeink szívében. Azok pedig számosak, ahogy a Megvilágosodott rámutatott: átteleltek a rohadékok, s most poloskákként özönlenek elő rossz szagú, sötét járataikból. Ennél a résznél kissé elbizonytalanodtunk, mert a Nagytudású egy pillanatra elengedte a kezünket, nem közölte, pontosan melyik poloskafélére is gondolt, no de hát majd mi, az Ő okos népe, rá fogunk jönni magunktól is. Elvégre van már gyakorlatunk a demokráciában, hiszen Őfelsége nem először csalja és hazudja össze magának a megfelelő választási eredményeket.
Volt aztán még egy pontja e nagyívű, pazarul összetákolt röfögésnek, ahol bizony ismét meginogtunk némiképp, ugyanis a következő szavak hagyták el Főártányunk rózsás és kívánatos szájnyílását: „Túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt. Éppen elég volt belőlük.” Ööö…, khmm… Akkor ezt most még a poloskákra kell értenünk, vagy már a kormánypártról van szó? Mert utóbbi esetében teljes szívből egyetértünk Főharács NERtárssal, valóban itt volna az ideje egy alapos tavaszi nagytakarításnak. A szennyest meg fel ki lehetne akasztani valahová, hogy alaposan átfújja a szél. Még a mosás előtt.
Megunván ennek az elmebeteg szemétládának a tirádáit, hazaibb vizekre eveztünk, és milyen jól tettük. Kis híján lemaradtunk az örömünnepről, amit ismét csak O1G Vityuskának köszönhetünk, hiszen ő adományozta „A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves munkájáért, valamint Nyársapát település polgármestereként közel 20 éve tartó szolgálatáért elismerésül” a mi kis (Kis) torz földesurunknak az állami kitüntetést. Gratulálunk, őszinte elismerésünk! Több mint negyedszázados, megszakítás nélküli lopássorozat, ez már igen! Hiába, a szakember az szakember. És milyen szép volt látni, ahogy a közösségi felületeken a két semmirevaló, lógó seggű vén tolvaj (hőn szeretett, immáron ezüst körösztös pógármesterünkön kívül Nagy István „agrárminiszter úr”-ra gondolunk) büszkén feszít egymás mellett! Az arckifejezésük önmagában is egy-egy tanulmány. Képet nem mellékelünk, keresse meg magának az, aki rosszul akar aludni.
A következő generációs enyveskezű családcentrikusnak szánt megnyilvánulásától – „Gratulálok, Apu!” – pedig annyira elfelhősödött a tekintetünk, hogy kénytelenek voltunk félbehagyni teendőinket, s csak miután kellőképp kiszipogtuk magunkat, döbbentünk rá, hogy szó sincs gyermeki szeretetről. Ez két nyomorult tolvaj cinikus és gusztustalan összekacsintása, bátorítás a folytatáshoz, afféle lendületvétel.
Mert ezidáig mindegyik megúszta.
Ezidáig.
PS: két költői kérdésünk maradt a végére, mindkettő a helyi már nem annyira potens potentát irányába.
1. Melyik fényesebb a láncnál: a kard, vagy az ezüstkereszt?
2. Az ünnep alkalmából a lokális cigányhadseregnek is jutott az áldomásból? Meglesz a helyi kétharmad jövőre is?
A fenébe, ez már három kérdés.
PS2: a plüsspoloskákat a https://www.meska.hu/ -n vásárolhatja meg minden jótét lélek, de csak ha feltöltötték a készleteiket. A Szotyizabáló parádés előadását követően eladásra került mind.
