Elénk vetődött a neten ez a fotó, s mi nem bírjuk (de nem is akarjuk) szó nélkül hagyni a dolgot. Megalakult hát a mi dicsőséges, s egyben ötödik Orbán-kormányunk, jöhet az újabb négy esztendőn át húzódó orgiasztikus lopássorozat, hízhatnak tovább a már így is disznószerű (és –szagú) Fiatal Demokraták, dőlhet a lé, pezseghet az élet, állhatnak újra sorba a kurvák, le lehet csúszni újabb ereszcsatornákon.
A képet elnézegetve két dolog jut rögtön az ember eszébe. Jogot ugyan nem végeztünk, mint ahogy azt Pintér elvtárs, a kilencvenes évek klasszikus maffiózói által kistafírungozott, kivénhedt fakabát állítja magáról, de ez nem is szükséges ahhoz, hogy konstatáljuk: az asztalnál üldögélők között bármiféle, minimálisan európai jogrend alapján (amitől ugye ezek cikákolnak, mint ördög a tömjénfüsttől) simán ki lehetne osztani cca. 1200 esztendőt. Talpig vasban, kenyéren és vízen, esetenkénti kőtöréssel fűszerezve.
Ritkán látni ennyi kétes egzisztenciát (gy.k. koszos tolvajt) egy rakáson, de mi magyarok ezen a téren is úttörőnek számító munkásságot tudunk felmutatni. Semmi kedvünk ezeknek az alakoknak a viselt dolgai közt turkálni, akit ez érdekel, ott a net, szánjon rá egy kis időt, garantáltan csodálatos eseményekkel és tényekkel lehet gazdagabb. Élénk érdeklődéssel fogjuk viszont figyelni, mennyire rojtosodik ki a nyelve Navracsics barátunknak, mint területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért (muhaha) felelős miniszternek a brüsszeli ülőgumók nyalogatásától, hiszen kimondva-kimondatlanul az ő feladata lesz a támogatások utáni gerinctelen rimánkodás, mely összegeket aztán a Felcsúti Ártány és szűkebb baráti köre vág majd zsebre az eddigi jól bevált gyakorlatnak megfelelően. Érzéseink szerint az is rendkívüli mértékben fényesíti majd tovább az országimázst, hogy a sikeresen sárba tiport és földbe döngölt oktatási rendszert egy az egyben odadobják egy ilyen téren minden bizonnyal rendkívüli kompetenciákkal rendelkező rovott múltú zsandárnak. Legalább elő lehet kotorni a stelázsiból a makarenkói pofon intézményét, habár úgy fest, első körben most a pedagógusoknak fognak belőle kiosztani egy szép adagot.
Ami pedig szűkebb pátriánk közeljövőjét illeti, ott somolyog a képen Lázár „akinek nincs semmije, az annyit is ér” János testvér, aki ugyan néhány esztendővel ezelőtt valószínűleg kissé nagyobbat markolt a kelleténél, ezért mennie kellett, de most végtelenül szerényen újra itt van, mint építési és beruházási miniszter. Hogy ez mennyiben érinti turulvirtusú településünket? Hát annyiban, hogy a mi jó öreg polgink ügyesen forgolódó fiúgyermeke is a Lázár-éra alatt tudott igazán kiteljesedni (hogy ezen mit illik és kell érteni, azt mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk), tűntével ő is tűnt, no de majd most.
Zárógondolatként pedig jöjjön a másik dolog, ami a fotográfiára pillantva bevillan. Vajon hol az eszcájg többi része? Azért vigyorognak ezek a kopott és gyűrött nímandok olyan joviálisan egymásra, mert azt máris sikerült lenyúlni? Sebaj nertársak, majd rákenjük a dolgot az előző korm… Hoppácska.
Hát azok is mi voltunk.
