Igen szemrevaló kis szösszenet szabadult ki ismét derék fősámánunkból, lásd a legutóbbi számát a Hírmondónak, röviden reagálnánk is rá legott, mert éppen ráérünk. És igen, itt, a „látszólag közmédium” interneten, ami „valójában a közösséget szétverő eszköz”.
A netet nem muszáj kedvelni, de létezését illik tudomásul venni és elfogadni. Túl azon, hogy az idézett szövegrészek sarkosan fogalmazottak, s önmagukban nem állják meg a helyüket, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a net nem csak szétverni tudja a dolgokat (már ha egyáltalán), hanem újakat is tud teremteni. A XXI. század pedig a maga technológiai fejlettségével ehhez tökéletes hátteret biztosít. A maga árnyékos foltjaival együtt. Aki ezt csak zsigerből utálni és negálni tudja, vakon hadonászik és csapkod maga körül, megnyilvánulásai nem sokat nyomnak a latban.
Bizony, mindig is voltak, mindig is lesznek emberek, akiknek szúrja a szemét az a bizonyos felhatalmazott erő (pfff…), ami egy adott helyen és időben vezényelni akar. Ezen miért és mióta kell felháborodni? Csináld jól a dolgodat, kevesebb kritikát fogsz kapni. Hogy szarul csinálod és elégedetlen a tömeg? Ez már csak így működik. Tartalmukban és formájukban nem előre vivő, felforgató, nyugtalanságot keltő, hangulatrontó, motivációt szétverő, negatív megnyilvánulások? Naná. Ha előre akarsz jutni valahogy, elsőként a kerékkötőket kell eltávolítani, a holt súlytól kell megszabadulni. És hadd kérdezzük már meg csendesen: kiben keltenek nyugtalanságot ezek a megnyilvánulások? Kiknek a hangulatát rontják el? Kiknek az egyébként sem létező motivációját verik szét?
Végezetül pedig álljon itt egy kis részlet Benedek Elek Magyar mese- és mondavilág című könyvének első kötetéből (A csodaszarvas, szerkesztő: Morvay Bátor, forrás: MEK, 2011), A möndölecskék (birka, juh) címet viselő meséből, mert azon kívül, hogy jól passzol ide, azt is mutatja, hogy még mi, ócska, sehonnai lippsik is tudjuk, mi számít értéknek, és hát Benedek bácsi az, nem úgy, mint Albi bácsi, aki szegényke még egy árva szál gyertyácskát sem kapott a vezetőségtől a remekbe szabott epekövére ott a művház udvarán, pedig nyolcadikán volt a születésnapja. Más kérdés, hogy valószínűleg mindnyájan jobban jártunk volna, ha a jeles és nyilas irodalmárt annak idején félrenyeli a kedves édesanyja, esetleg lecsorog tisztelt apukája térdén. De félre a nem előre vivő, felforgató, nyugtalanságot keltő, hangulatrontó, motivációt szétverő, negatív megnyilvánulásokkal, íme az idézet:
„Mentek tovább. Most egy folyóvízhez értek, amelynek olyan szép tiszta volt a vize, hogy olyat még a legény életében nem látott. Gondolta, hogy iszik egyet ebből a vízből, de aztán még jobban meggondolta: hátha a forrása még tisztább, majd abból iszik. El is érnek a víz forrásához, s hát uramteremtőm mit lát? – egy döglött kutya volt a forrásban, annak a szájából bugyogott ki az a szép tiszta víz. Bezzeg hogy megundorodott szörnyen, s nem ivott a vízből. […] Az a szép tiszta víz, melyből inni akartál, az a szép beszédeket jelenti, az a döglött kutya pedig, amelynek a szájából kibugyog ez a szép tiszta víz, azokat az embereket jelenti, akik másokat kegyes, szent életre oktatnak, de maguk a hirdetett igéket meg nem tartják.”
