A házi veréb (Passer domesticus) legjellemzőbb tulajdonságai közé tartozik – azon kívül, hogy kitartó kártevőirtó, és a hulladékok fáradhatatlan eltakarítója -, hogy csiripel. Folyamatosan, mindig és mindenről. Nem érdekli, hogy mondandójának mekkora a valóságtartalma, kit vagy mit bánt meg vele. Csiripel. Ez a dolga. Ettől az, ami. Igen nagy szarban lennénk, ha nem tenné, s nem csak átvitt értelemben.
Felénk mostanában azt csiripelik, hogy a település vezetősége által ezidáig oly nagy buzgalommal propagált bölcsődei építkezés csúnyán stagnáló állapotba merevedett. A kivitelező cégnek máshol akadt dolga. Konkrétan Tiszakécskén. Merő véletlen, illetve a sors kiszámíthatatlan játéka, hogy pont abban a városban és pont az évnek ebben a szakában kíván építkezésbe fogni hőn szeretett polgármesterünk. Épülne a kéjlak a becsülettel megszerzett és kiérdemelt forintokból az ifjú párnak. Helyes. Hosszú, boldog, egészségben letöltött éveket kívánunk nekik. Ott.
Aztán meg arról a gyönyörű, konkrétan a nagybüdös Semmibe vezető kerékpárútról is csiripelnek, mellyel nagy sansza lenne a falunak “Az évtized legfeleslegesebb és legértelmetlenebb projektje” elnevezésű, állandó verseny valamelyik dobogós helyét megnyerni. Ez esetben viszont össze lehetne kötni a kellemeset a hasznossal: takarítsuk el a művelődési ház parkjából a nyilas írhatnám polgár emlék- és/vagy vesekövét, oszt’ biggyesszük ki a betoncsík végére. Egyértelműen jelezné, hogy ebbe az irányba nincs továbbhaladási lehetőség, eljött az ideje valamilyen fordulatnak. Csak hogy elkerüljük a baleseteket.
