Kedves Tibor bácsi!
Engedje meg, hogy így szólítsam, hiszen Nyársapáton mindenki így ismeri és szólítja Önt. Tudom, hogy különböző úton-módon ez az írás is eljut Önhöz.
Egy nagy félreértést nem árt tisztázni, azt hiszem. Nekem soha nem az egyes emberekkel kapcsolatban merül fel problémám, hanem azzal, amit az egyes emberek képviselnek. Amihez az arcukat és nevüket adják. Amit képviselnek a külvilág felé. Néha szeretném azt hinni, hogy amit látunk megnyilvánulni, nem egyenlő az emberrel magával. De ezt úgy gondolom, Ön is tapasztalta már az önismeret ösvényeit bejárva. Ezért is furcsállom a közelmúlt eseményeinek személyes támadásként történő értelmezését. Azt meg még inkább, hogy a “mindent jobban tudás” szólamát veszi elő. Az Ön életútjában is számos ékes példa akad erre. Továbbá, aki a számára kijelölt fejlődési utat bejárja, az mindig szem előtt tudja tartani, hogy SEMMI igazán fontos dolgot nem tudunk, főleg nem lehet az fontos, ami csak a KÜLVILÁGNAK szól. Az igazi tudás ott kezdődik, hogy mindez NEM FONTOS.
Aki akármilyen rendű vagy rangú közszereplést vállal, vállalja egyúttal a feléje irányuló kritika lehetőségét is. Még akkor is, ha mindig teljes szívvel és igaz lélekkel cselekszik. Bár azt hiszem, két évtizednyi iskolavezetés után ez nem kellene, hogy meglepetésként érje, Tibor bácsi.
Az Ön pedagógusi pályája alatt felnövekvő generációk pedig semmi mást nem tesznek, mint hogy meghaladnak dolgokat, eszméket és értékeket. Hiszen a változás állandó, nemde? Ön is változott/változik az idők folyamán. Van, akinek ez tetszik és van, akinek nem. Az, hogy miért nem tetszik, mindig a másik emberről szól, és nem Önről. Mert-mint tudjuk: a reflexiók, amiket kiváltunk, MINDIG a másik emberről szólnak.
És valóban, sok embernek sok dolog nem tetszik a faluban. Van, aki ki meri/akarja mondani, van aki nem. A rendszerrel van gondja itt sokunknak. De a rendszer nem az őt alkotók egészével egyenlő. Vagy mégis?
Az opportunizmus elég szépen virágzik- nemcsak itt helyben, hanem országos szinten is. Sokkal könnyebb szélirányba fordulni, mint ellentartani, ugye?
Annak viszont örülök, hogy változások látszanak. Az addig mozdulatlan állóvíz felkavarodott. Igaz, hogy ez az iszapot is a felszínre hozta. De több éve, akár évtizede poshadó dolgok friss levegőt kapnak. Túl sok dolog volt itt a faluban kényes egyensúlyban, várható volt az egyensúlyvesztés.
A bizonytalanságot mindig nehéz elviselni, ha nem készül fel rá tudatosan az ember. Sajnálom, ha ezekkel a megnyilvánulásokkal bizonytalanná tesszük a jól megszokott életet. Egyrészt ez a célunk, másrészt pedig az, hogy a következtetéseket levonja az, aki még le tudja.
(A cikk elején szereplő kép csak illusztráció a vidéki otthon témakörében. A leglényegesebb eleme a tükör, ami központi helyet foglal el.)