Még több BLM LGBTQ+ szobrot Budapestre?

Másodszor pedig azt gondolom, hogy még ezek, az óceán túloldaláról ártalmatlannak tűnő kezdeményezések is valódi veszélyt hordoznak magukban, bár ez a veszély eddig inkább a BLM ténykedése során válik nyilvánvalóvá.

---

Mi az a BLM?

A BLM egy betűszó, ami annyit tesz, hogy Black Lives Matter. Szó szerinti fordításban “Fekete Életek Számítanak”, ami szerintem elég beszédes, így nem igazán érdemel további kimerítő magyarázatot. Megkérem az olvasót, hogy ne keverjen össze egy nyelvtannácival, én amolyan hobbinyelvészként inkább értelmezni/elemezni próbálom a szavakat, mert a nyelvtanulás és a tanult nyelvek szókincsének alapos tanulmányozása, illetve szavak eredetének megfejtése az egyik szabadidős tevékenységem, tehát nem szoktam gyakran kijavítgatni senkit, de szeretem a nyelvtant.

Név

Mikor elkezdem megvizsgálni egy ilyen, vagy ehhez hasonló, politikával bőven átitatott kifejezés pontos jelentését, akkor általában azzal kezdem, hogy kipróbálom ugyanazt a kifejezést, csak a benne szereplő melléknév pontos ellentétével. Nekem WLM – White Lives Matter – Fehér Életek Számítanak jött ki, ami valamiért nekem borzasztó módon egybecseng a “Biztosítanunk kell a fehér ember fennmaradását a fehér gyermekek jövője érdekében!”, ami egy neonácik körében igen népszerű mondat, 14 szó néven fut a dolog.

Erre kezdetnek azt mondom, amit a Titanic II elsüllyedt roncsa felett az óceán fenekét szonározgató kincsvadász mondana: “Nem túl szerencsés névválasztás…”. Ha az volt a dekódolt üzenet, hogy “egy fekete személy élete annyit ér, mint egy más bőrszínű személy élete”, akkor ez nem volt egy túlságosan sikeres misszió. Én, mint abszolút színvak ember – aki soha nem az alapján ítélt meg valakit, hogy fekete, fehér, vagy hupilila-e a bőrének a színe – abszolút értetlenül állok a jelenség előtt, mert számomra ez pontosan ugyanolyan kirekesztő dolognak hangzik, mint a pontos ellentéte, mikor a fehér emberek hisztiznek a szánalmas fajtájuk megmentéséről.

Jelképek

Ha már ilyen szépen belekezdtem a formai dolgokba, mint például a név, akkor beszéljünk egy kicsit egy másik formaiságról, ami gyakran előjön a BLM kapcsán, mert ahogy minden jó szélsőséges szervezetnek, természetesen nekik is elengedhetetlen szükségük volt egy saját karlendítésre. A karlendítés mint olyan, szerintem legtöbbünket valamilyen tekintélyelvű rendszerre emlékeztet, engem egyenesen kiráz a hideg tőle, ahogy másokat is a szűk környezetemben. A BLM tagjai a karlendítés “égbe emelt ököl” verzióját használják, ami egyrészt a kommunizmus, másrészt az összetartozás jelképe (főként a kommunisták között). Hmm, felettébb érdekes választás, mert nem hiszem, hogy minden fekete baloldali lenne, sőt.

A másik olyan jelképe ennek a mozgalomnak, ami vérmérséklettől függően különböző hatást vált ki a kedves publikumból, az a himnusz közben történő letérdelés. A himnusz egy olyan jelképe egy országnak, ami a benne élő emberek összetartozását kellene, hogy kifejezze. A gond az, hogy az amerikai himnusznak van két sora, amely arról szól, hogy a zsoldosokat és rabszolgákat nincs menedék, amely megvédené a menekülés borzalmától, vagy a sír homályától:

“[…] No refuge could save the hireling and slave

From the terror of flight or the gloom of the grave, […]”

Francis Scott Key: The Star-Spangled Banner

Ezek után azt azért kezdem érteni, hogy miért nem szeretik a feketék az amerikai himnuszt, bár a korrektség jegyében tegyük hozzá, hogy ezt a két sort nem éneklik (éppúgy, ahogy – érthető okokból – a németek sem azt a részt használják a himnuszukból, amit a nácik szerettek Németország mindenek felett állásáról.

Célkitűzés

Egy kicsit fentebb, még a névválasztásnál egy missziót említettem, mert mint minden mozgalom, a BLM is tűzött ki célokat maga elé. Az angol nyelvű wikipedia oldaluk alapján a BLM egy decentralizált politikai és szociális szervezet, amely a fekete embereket érő rendőri erőszak és rasszista motivációjú támadások ellen – demonstrációk szervezésével – emeli fel a hangját. Ezek a demonstrációk lehetnének békés hangulatú, az összetartozást valamilyen módon erősítendő, konstruktív rendezvények, de sajnos az eddigi statisztika azt mutatja, hogy ehelyett általában abban merülnek ki, hogy a feldühödött csőcselék porrá zúzza és égeti a környéket, ahol éppen az aktuális demonstrációval borzolják a kedélyeket.

A videókon az is jól látható, hogy a tüntetők kirakatokat törnek be, és különböző elektronikai cikkekkel (pl. QLED TV) lesznek gazdagabbak, ami – ha megengedhetek magamnak csak egy nagyon kicsi szarkazmust – a kommunisták elképzelésével vág egybe a javak újraelosztásáról (persze még az államosítási szezon előtti demó verzióról van szó).

Nem gondolom azt, hogy mindenki, akinek bármilyen köze van a BLM nevű szervezethez egy a környezetére, vagy saját magára veszélyes elem lenne, de személy szerint egy ilyen esemény után erőst elgondolkodnék rajta, hogy ez lenne-e a megfelelő út a céljaim érvényesítéséhez.

Amit ezeken a képeken láthatunk, az egy szélsőbaloldali erőszakszervezet “áldásos” tevékenysége, ami semmivel sem különb, mint az ETA, IRA és egyéb terrorszervezetek által elkövetett borzalmak, az egyetlen különbség, hogy (egyelőre) nem ültek emberek az autókban, melyeket lángba borítottak. Ez viszont csak idő kérdése.

Szoborfétis

Ez még persze nem minden, ami a célhoz vezető úton vár ránk, hiszen – politikai szervezet lévén – a BLM az úgynevezett kultúrharcból is kiveszi a részét. Ennek részeként több helyen is szobrokat döntöttek le és hajítottak az óceánba/tengerbe, vagy éppen oda, ahol többé nem nagyon volt szem előtt. A teljesség igénye nélkül a következő személyek szobrait sikerült eltávolítani, vagy egyéb módon kárt tenni bennük:

Azt gondolom, hogy ezen történelmi személyek egy részének kétségtelenül volt felelőssége a feketék szenvedéseiben, viszont rengeteg olyan szobor áll szerte a világon, amely bizonyos emberek, vagy közösségek érdekeit sérti. Magyarként például nem éreztem jól magam Zágrábban, mikor Josip Jelačić lovas szobra mellett kellett várakoznom, de ettől még nem akartam leverni a lóról, mert horvát szomszédainknak attól függetlenül sokat jelent, hogy nálunk 1849-ben szintén nem volt, aki kiüsse a nyeregből. Ha már szóba jött 1848, akkor meg kell említeni, hogy a Petőfi-szobrokat döntögető osztrák turista is egyre kevesebb Magyarországon.

Az ilyen dolgokat konszenzusos úton szokták rendezni, mégpedig úgy, hogy a “lejárt szavatosságú” szobrokat elviszik egy szobortemető nevű helyre, ahol a kíváncsi szemek elől elrejtve tengetik majd hátralévő idejüket a galambok és egyéb élőlények (bebélyegezett egyetemisták) társaságában. Ezen szobrok helyére általában újak jönnek, hogy kitöltsék az előzőek hiánya miatt megüresedett teret.

George Floyd

George Floyd volt az a személy, akinek értelmetlen halála miatt megint fellángolt az etnikai ellentét az Egyesült Államokban. Röviden az történt, hogy Floyd bement egy boltba, ahol a bolti eladó véleménye szerint egy hamis 20 dolláros bankjeggyel fizetett (melyen – ironikus módon – annak az Andrew Jacksonnak az arcképe van, akinek szobrát később ledöntötte a csőcselék). Ezután az eladó és a menedzsere konzultáltak, valaki kihívta a rendőrséget. Mikor a rendőrök megérkeztek, Floyd már a bolt előtt álló autójában ült, felszólították, hogy szálljon ki az autóból, aminek nem tett eleget. Szó szót követett, kiszedték az autójából, átültették a sajátjukba, mikor klausztrofóbiára kezdett panaszkodni és valahogy kijutott a rendőrautóból. Ekkor a földre teperték, és Derek Chauvin gyakorlatilag a nyakára térdelt. Floyd többször jelezte Chauvinnak, hogy nem kap levegőt, majd elvesztette az eszméletét és meghalt.

Mi lenne a megoldás, hogy ne történjenek ehhez hasonló esetek?

Nem tudom, de biztosan nem ez, mert bár a célkitűzéssel egyetértek – sokszor az indokoltnál jóval brutálisabbak a rendőrök – tehát a probléma létezését nem tagadom, de a megoldást az esetek döntő többségében nem a fizikai erőszak további eszkalációja jelenti. Szerintem sokkal célravezetőbb egy olyan demonstráció, ahol mondjuk összejön 200 000 ember, de egy hangos szó sem hangzik el, csak dermedt csend mindenhol. Szerintem akkor a rendőrök sem oszlatnák a tömeget könnygázzal, meg gumilövedékkel. Tetszik, vagy nem tetszik, őket azért (is) fizetik, hogy megfékezzenek egy dühöngő tömeget, tehát a velük való kapcsolatépítést nem így kell elkezdeni.

Fel lehet vonulni egy forgalmas úton mindenféle előzetes bejelentés és törés-zúzás nélkül, a forgalmat blokkolandó. Az is egy rettentő idegesítő dolog persze, főleg annak, aki egy emiatt kialakuló dugóban kénytelen ülni, de legalább nem tesznek kárt másokban, vagy abban, amiért mások megdolgoztak.

Nem akarok további megoldásokat javasolni, mert nem élek az Egyesült Államokban, nem tudom, hogy mi történik pontosan, de mikor amerikai földre léptem, akkor a saját szememmel láttam mindkét végletet, a feketék és fehérek közötti ellentétet, sőt, volt olyan szituáció, amikor a saját bőrömön éreztem, hogy előnyben részesítenek csak azért, mert az fehér. Nyilván a Dél-afrikai Köztársaságban inkább ennek az ellenkezőjét tapasztalnám, ott valószínűleg a feketék különböztetnének meg hátrányosan, mert fehér vagyok. Ilyen is létezik. A gond az, hogy mindkettő nagyon helytelen.

De hogy jön a képbe Budapest?

Április elsején egy Szalay Péter nevű budapesti szobrász úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz a IX. kerületben kiállítani Prizma című alkotását, amely ezen bejegyzés első képén teljes valójában megcsodálható. Azt gondolom, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy képzőművészek alkotásait illethessem kritikával, mivel jómagam nagy rajongója vagyok mindenféle művészetnek, de ezzel egyidőben nem igazán vagyok műértő.

Ennek ellenére a jelképekről azért van valamiféle fogalmam, és el kell, hogy mondjam, hogy valóban zseniális művet sikerült Szalay úrnak alkotnia, hiszen a szivárvány egyidőben az LGBTQ+ mozgalom és a bibliai “nem lesz több özönvíz” ígéret jelképe is, míg az öklét levegőbe emelő alak az ezek mindegyikét (másság, vallás) üldöző kommunisták jelképe, tehát kezd eléggé zavaros lenni a történet, abba is hagyom itt hirtelenjében.

Az LGBTQ+ faktorba most nem megyek bele, mert azt egy dupla ilyen hosszú szövegben tudnám tárgyalni, hogy a célkitűzéssel miért, a megvalósítás módjával pedig miért nem értek egyet, viszont a két nagyon hasonló elven szerveződő, ámde két teljesen különböző mozgalom összemosása a lehető legnevetségesebb dolog, amit meg lehet tenni, és itt szigorúan a jelképek szempontjából értékelek. Ha esetleg azért lett szivárványos a szobor, mert a 3D nyomtatóhoz nem egyszínű filamentet csomagoltak, akkor mindent értek, költséghatékonyság mindenek előtt. Erre azért nincs túl nagy esély.

Szükség van erre Budapesten?

A kérdés sokkal inkább az, hogy le kell-e dönteni egy szobrot, amit szándékosan azért raktak oda, mert tudták, hogy valaki le fogja dönteni. És el is érkeztünk a kérdéshez, ami már városi legendát is szült: Mire gondolt a költő?

Mivel Szalay Péter elmondása alapján már a kihelyezés előtt lehetett tudni, hogy ezt a művet le fogják dönteni, feltételezhető, hogy alapból a jobboldali pártok provokációja volt az alkotó célja a közterületre történő kihelyezéssel. Ez nagyszerűen be is jött, először az egyik párt szépen körbekordonozta a szobrot, majd jött valaki, aki le is verte azt a helyéről. Ez egyáltalán nem meglepő, Budapesten szokás pártállástól függetlenül szobrokat leönteni festékkel, emléktáblákat leverni békeidőben is, tehát számomra a meglepetésfaktor igen alacsony.

Ha ezzel azt szerette volna bizonyítani, hogy szükség van egy ilyen szoborra, akkor ez legalább olyan jól sikerült, mint a BLM-nek elhitetnie a közvéleménnyel, hogy ők valójában békés úttörők, akik szabadidejükben segítenek QLED tévéket kimenekíteni égő épületekből. Mert a jó úttörő ott segít, ahol tud. A párt és a mozgalom, melyek részt vettek a szobor eltávolításában nem képviselik a teljes lakosságot, ahogy például a BLM, vagy éppen a magyar kormány sem az úgynevezett 2/3-os felhatalmazással.

Szerintem pont erre a fajta “érzékenyítésre” nincs szükség, mert ez nettó provokáció. Sikerült egyszerre provokálni a BLM mozgalmat, az LGBTQ+ mozgalmat és a nemzeti radikálisokat is, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a szobor eltávolításával, vagy esetleg azt gondolom, hogy Budapesten nem létezik rasszizmus, vagy egyéb olyan formája a diszkriminációnak, ami ellen harcolni kellene.

A rasszizmus igazságtalan dolog, ez pedig végső soron csak egy szobor (volt). Ugyanerre az analógiára az sem tetszene, ha a szobor ledöntői felállítanának egy árpádsávos Szabadság-szobrot ugyanarra a helyre, ami épp kart lendít de nem dönteném le, csak a következő választásokig megpróbálnám észben tartani, hogy ki állította fel azt a szobrot, ami nem tetszik, mert pont rájuk nem kell szavazni.

A szobor meg hadd maradjon, majd a következő garnitúra úgyis elviszi a szobortemetőbe, ha tényleg annyira irritáló.