Csendben-rendben lezajlott a mi kis házi megemlékezésünk ’56 eseményeivel kapcsolatosan, mely – paranoid vezetőségünk nehezen érthető döntésének köszönhetően – szokás szerint a konkrét dátum előtt két nappal lett tető alá hozva, éberségből. Tegyük hozzá gyorsan, hogy abból az önkormányzatból, amely a plakát szövegezése szerint „tisztelettel (naná, hogy is lehetne másként, nem igaz? Egyébként ki az a hülye, aki még elhiszi ezeknek, hogy tisztelettel viszonyulnak bárki irányába?) meghívja Önt és kedves családját” a vezérürük kissé hiányosan vonultak fel. A két vén kópé (alpolgi, polgi) máshol szállt magába, gabalyodott bele Grigorij Petrovics Grabovoj munkásságába, illetve mentette szorgosan a köz vagyonát, nehogymá’ valami vadidegen lopja el, a mindenségit neki. Kíváncsiak lennénk, vajon a távolmaradás oka valamiféle központi ukáz (szép orosz kifejezés, kezdheti mindenki megszokni és megszeretni) lehetett-e, vagy csak bölcs előrelátás és önszorgalom? Mindenesetre tény, hogy Hazánk Hájfeje, a csúti zsebtolvaj farkát behúzva menekül a fővárosból eme vészterhes időkben, szörnyen fontos dolga akadt valahol Bivalybasznád-alsón, a szőlőhegyi kápolnánál. Ott majd gondosan lekáderezett és átvilágított, megbízhatóan degenerált rajongói körében elégülhet ki (verbálisan mindenképpen, ámbár ki tudja…? Nem, nem hisszük, hogy végérvényesen elzsírosodott farkincáját – amit egyébként is behúzott – elő tudná rángatni az Armani korcából), kicsit sem visszafogott, lendületes sztrítfájterkedést követően. Meg lészen kéremalássan gyalázva Prüsszel emberül, magyaroschan. Tükörfényesre lesz nyalogatva a ruszki háborús bűnös valaga, a légy is hasra esik majd rajta. Egye fene, csak döglégy legyen. Remélhetőleg a kápolna környéki megszentelt területnek köszönhetően záros határidőn belül a doktorminiszterelnökúr is megismerkedik a magyarok istenével. Minél előbb, annál jobb.
Visszakanyarodva szűkebb pátriánk irányába, talán mégis inkább hálásnak kellene lennünk a finoman fogalmazva is kevésbé koherens időpont miatt. Hiszen így 23-án mindenki nyugodt lelkiismerettel utazhat fel fővárosunkba, hogy csatlakozzék a diákok (akik az elmúlt koszos időszakot tekintve ’56 legméltóbb örökösei) és pedagógusok, valamint a jóérzésű, gondolkodni még tudó emberek tömegéhez, akik nem csak a maguk, de gyermekeik, urambocsá’: az egész ország jövőjéért aggódnak, s ezért nem restek kivonulni az utcákra. Mert az irány, amerre ez az egyre kevésbé hiteles, egyre kevésbé „polgári” kormány vezet bennünket, nagyon rossz. Nincs élhető jövő ott, ahová taszigálnak bennünket. Ez pedig már egy következő lépcsőfok. Mert azt, hogy pofátlanul, mértéktelenül és aljas módra lopnak, eddig is tudtuk. De egy ideje már a még meg sem született generációk lehetőségeit is nyirbálják, az ő életterüket is szennyezik a jelenlétükkel.
Menniük kell. Sürgősen. Ezért legyen ott mindenki, aki tud.
Aki pedig nem ér rá, az legyen olyan kedves, nyomtassa ki a mellékelt fotográfiát, nézegesse egy darabig gusztusa szerint, aztán köpje le nyugodtan. Az ’56-os hősök elégedetten fognak mosolyogni.
